🥳Ez a bejegyzés azért született, mert ma születésnapot ünnepelünk! 🥳

Édesanyám nippeket tesz csipketerítőkre, melléjük olyan kis műanyag mütyürt, ami a Kinder-tojásban volt, és valamelyik unokája felejtette nála a rongyszőnyegen. Ezek elé helyez egy fotót, amin az összes unoka rajta van, és még két másik fotót, ami épp kéznél van, de mindenképpen valamelyik családtag van rajta. A csipketerítő mindig hófehér és kemény, a fotók kifakultak, de bennük van az egész univerzum. A negyvenéves nippekben is, ezek néha csonkák, tökéletlenek, de az övéi, és minden egyes napot őriznek az elmúlt évtizedekből. Még az a törött fülű kutya is.

Szőnyeg szőnyeg hátán, perzsa, szőttes, rongy, polipropilén. Imádja a halmozást, nem is tudja elképzelni az életét másként. Azaz de, pont azt a gyerekkort próbálja ellensúlyozni ezzel a sok tárggyal, amit nagyon jól ismer még az ötvenes évekből.

Ez az ő tökéletlenül tökéletes otthona, és senki ne mondja meg neki, hogy nem talál a székpárna színe az asztalterítővel, a sötétítő hossza nem megfelelő, túl sok az apró dekor vagy úgy tíz éve kiment már divatból a márványmintás csempe. Ő pont így érzi jól magát, neki pont ez kell az otthon-érzethez. Már én sem szólok neki, ha zavarja valami a szememet, csak ha kérdez ezzel kapcsolatban.

Más otthonával kapcsolatban is csak így: nem mi élünk ott, nincs etikai alapunk beleszólni abba, hogy milyen az ő élettere. Kivéve, ha kérdez.

Istenem, milyen felszabadító ilyen otthonban kávézni, és nem csak azért mert ő az édesanyám, hanem mert annyira önazonos és otthonos, hogy amikor belépek hozzá, megáll az idő, és mély csend telepszik rám, megérkeztem.

Azt hiszem, ez az otthonérzet, amikor lehalkul a világ, jön, hogy mackónadrágba bújjál, s polcot pakolj, virágot öntözz, kiszelektáld a kétévesed ruháit, odategyél egy kávét, tejet melegíts hozzá, fellapozd a tegnap elkezdett könyved, betakarózz, megnézd a filmet, amire régóta vágysz. Pár mosatlan pohár a kagylóban, vagy több, ki számolja, pár szétdobált játék, gömbölyű porcicák a kanapé alatt, oda csak ritkán kerül a porszívó, kopott széklábak, kávéscsésze a mindent elbíró komod tetején, amely csak akkor látszik ki a hétköznapok kupacai alól, ha vendégeket várunk, és szánunk rá félórát, hogy elpakoljuk.

Az én otthonom nem ennyire „maximalista”, mint az édesanyámé, de én is szeretem a színeket és régi tárgyakat is benne, csak kicsit skandinávosan színesen. Sheila otthona szintén a színek és formák összhangjáról szól, imádja keverni a képzőművészetet a divatos és hétköznapi tárgyakkal, egyedi hangsúlyt adva a tereknek. De szereti az üveghalakat is, erről inkább nem nyilatkozom. 🙂

Tökéletlenül tökéletes világ az otthon, amely velünk él, és velünk változik. Ilyen az Erdélyi otthon közösségi tere, az erdelyiotthon.ro is. Úgy követjük a trendeket, hogy közben megpróbálunk önmagunk maradni a zajos világban.

Ma egy éve posztoltuk az első bejegyzésünket ide Sheilával, majd a másodikat is, amelyekből jobban megismerhettek bennünket. Köszönjük, hogy olvassátok, osztjátok, szeretitek!

Egyévesek lettünk, lassan már tejet is ihatunk! 🙂

Boldog születésnapot nekünk!

A legnagyobb ajándékot már megkaptuk: benneteket, Olvasóinkat! ❤