Marosvásárhely huszadik századi múltját is idézi a város egyik legszebb utcájában kialakított könyves kávézó. A Gemma kávézó tereibe Teleki Gemma grófnő sorsa is belefonódott. Ő nem egy közismert hősnő volt, hanem az az arisztokrata, aki a kommunista éra kitelepítettjeként megtalálta a módot, ahogyan az emberi méltóságát megőrizhette. Itt a virágárus és a polgári életet élő is megtalálja a helyét.

Daray Erzsébet úgy érezte, vizuálisan nem annyira művelt ahhoz, hogy kitaláljon egy teret, de tudta, hogy mennyire fontos egy vállalkozásnak a vizuális arculata, amikor családjával belevágott a Gemma megnyitásába három és fél évvel ezelőtt. Körülbelül egy évig tartott a folyamat, amíg megszülettek a kávézó terei fejben.

Azt akarták, hogy egyediek legyenek, de funkcionalitásukat se veszítsék el.

Erzsébet még egyetemista korában barátkozott össze azzal a szobrásszal, aki a Gemma kávézó belső tereit és bútorait végül megtervezte, és megvalósította feleségével közösen. Kovács Tibor és felesége, Judit vállalták a hely belső tereinek kialakítását, de ők készítettek több szemet gyönyörködtető tárgyat is a Gemmában.

Ilyen a hatalmas csillár a nagyteremben vagy az emeleti ülőgarnitúra és a hömpölygő folyóra emlékeztető, vezetéket eltakaró fémszálakból készült alkotás.

„Fontos volt számomra az is, hogy kapcsoljuk a helyet valakihez, vagy valamihez, ami a helyről szól, és valahogy rátaláltam Teleki Gemma személyére, akinek a története nagyon érdekes.

Ő nem egy hősnő volt, de mégis úgy gondolom, hogy valahogy tükrözi egy picikét Vásárhely történetét” – meséli Erzsébet.

Gemma néni ebben az utcában egykori grófnéként zöldségeket és virágot árult.

Megéri emlékeztetni a marosvásárhelyi közönséget a saját múltjára, meg erre a figurára, aki egyedülállóként gondozta a szüleit, aztán később őt gondozta két barátnője.

Erzsébet azt meséli, szolidaritás jellemezte Teleki Gemma életét, de egyfajta önállóság is, hiszen kitelepítettként mégis megtalálta azt a módot, ahogyan az emberi méltóságát megőrizhette, és nem számított neki, hogy ő most már nem egy kastélyban lakik, hanem pincehelyiségben.

A pincehelyiségét berendezte egy virágkertészeti kis helynek, ahol ő koszorúkat font. Vannak, akik úgy tudják, hogy ebben a kapualjban, a Bolyai utca 10. szám alatt is árult virágot.

De volt egy olyan időszak, amikor a Teleki Tékának a folyosóján lakott, ugyanis ő tudta azt, hogy a könyvtáralapító végrendeletében az áll, hogy a mindenkori örökösnek biztosítani kell egy helyiséget a Tékában, ahol ő megszállhat. És akkor ő ezt az akkori néptanácsnál kijárta, hogy neki biztosítsanak egy kis helyiséget, és nemcsak neki, hanem a szüleinek is, tehát ők hárman laktak egy kis folyosón. A Teleki Tékában be is tudják azonosítani azt a helyet, ahol Gemma néni lakott, neki ráadásul az ágya már nem fért el a földön, úgyhogy a szekrény tetejére tettek egy matracot, és ott aludt.

„Ebben is van egyfajta dacolás a sorssal, hogy neki ott a helye.”

Aztán közben kiutaltak neki egy állami lakást, mert ő munkavállaló volt, nem munkanélküli, tehát volt egy hivatalos keresete is, s valahol itt a környéken lakott. Élete utolsó éveiben az Avram Iancu utcában élt. Két nő vette magához, ugyanis elvált, a férje otthagyta a második világháború kellős közepén, és emigrált a férj a gyerekekkel együtt. Gemma néni is elindult Nyugatra, de aztán visszajött a szüleihez, és itt élte le az életét.

Gemma arculata tehát kicsit Gemma nénihez is kapcsolódik, és ezért a könyves kávézó berendezésében megjelennek kertészeti elemek, például az ablakok világítása egy picit a viráglocsoló slagra emlékeztet, vagy ahogy a bárpult ki van alakítva, az is egy mezőgazdasági bútorzatra hajaz.

Persze azért egy kávéház a polgári kultúrának is a helye, azt is kell, hogy tükrözze, úgyhogy az asztalok és a székek az egykori kávéházak hangulatát idézik.

Fontos volt számukra az is, hogy legyen egy olyan hely, ahol gyerekekkel is le lehet nyugodtan ülni, ahol a kicsik sem zavarják a kávézó többi vendégét, akik esetleg dolgoznak, vagy tanulnak, és a gyerekek sem unatkoznak közben.

Úgyhogy van egy meseterem, és annak mások a színei is, ott inkább a meleg színek dominálnak, a kávézó nagy terében egy picit a neutrálisabb színek. A szobrász házaspárnak egyébként a fekete-fehér-szürke árnyalatok a kedvencei, úgyhogy ez egy kicsit érződik is ebben a térben.

Az együttműködés során egyszer csak a szobrász barátunkból előjött a szobrász, és megalkotta a tér fókuszpontját: a hatalmas csillárt, amelyben az alkotó betűmániája is benne van.

Az emeleti teremben minden bútor az ő keze munkája, saját kezével hajlította meg ezeket a kerti bútorra emlékeztető fotelkéket. Az emelet egy kicsit az ifjúság helye akar lenni, ott verseskötetek is vannak, és való igaz, hogy leszámítva a nyári meleg hónapokat, a fiatalok egyenesen oda húzódnak fel.

A könyvespolcok rendelésre készültek, az volt az elképzelés, hogy megszólítsák a könyvek azt, aki leül ide kávézni.

A bárpult helyét kezdték el a legkésőbb tervezni, és abban volt a legkevesebb tapasztalatuk. Tehát ott egy picikét szűkebb a tér, úgyhogy azok, akik baristaként dolgoznak, érzik is ezt.

Még gondolkodnak a változtatáson, egyébként ez minden térre igaz lehet: érdemes változtatni, ha használat közben valami nem vált be, hogy jobban kézhez álljanak a dolgok.

A kávézó teret ad kiállításoknak is, és a művészek időről időre megajándékozták a Gemmát alkotásaikkal. Úgyhogy a meseterem gazdagodott egy nagyon szép Vida Krisztina festménnyel vagy András Tamás fotó is van a kávézóban, ezek is kicsit továbbgondolták a teret.

Teljesen más volt a hely vizuális arculata, amikor először beléptek ide. Az ablaküvegek teljesen homályosak voltak, nem lehetett belátni, volt rajtuk egy ilyen fólia, a falak sötétek voltak.

Volt, ami nem valósult meg

A meseteremnek is elég nagy a belmagassága, ezért Tibor és Jutka úgy gondolta, hogy érdemes volna egy galériát is létrehozni oda, aminek a közepén van egy háló, amibe a gyerekek belehuppanhatnak, de talán akkor túlságosan játszóház jellege lett volna. Így elvetették a gondolatot, maradt a sok meséskönyv, a kényelmes fotelekkel, olvasózuggal.

Erzsébet saját régi tárgyakat is hozott be a kávézóba, amelyek otthonosabbá teszik a teret, ilyen például a nagymamájának az írógépe, amely mindjárt százéves, de van egy pickup is, amely szintén működőképes még.

Nagy a hely, és ezt okosan „lakják be” a gemmázók: van egy helye a fiatalságnak, külön tere a gyerekeknek, meg persze bárkinek, aki meginna egy kávét, beszélgetne, olvasgatna, illetve alkalmas rendezvényekre is.

Ilyen a Gemma, Marosvásárhely egyetlen könyves kávézója.