Otthon. Ha kimondom, magam előtt látom a régi kopott kanapénkat, amit édesanyám leterített egy nagyon színes csergével, látom a sok nippet és csipkét, amelyekkel feldíszítette a diófából készült ágyneműtartó tetejét minden reggel, hogy aztán este legyen mit levenni róla, ha ki akarjuk venni belőle a paplanokat az ágyvetéshez. Ma már ez csak egy hely bennem, ahol biztonságban vagyok.

Érzem a torkomban azt a meleg kását lefolyni, amit egész kicsi koromban ittam a vetett ágyon esténként elalvás előtt. Nem volt ágyneműszettünk, ahány párna és takaró, annyiféle ágyneműbe húzva, rengeteg minta, szín és anyag elfért egy térben. A tömbház teraszos ablakán függöny, csak karácsony és húsvét előtt került le onnan, ment a mosásba, keményítésbe, hogy az ünnepre illatos, tiszta és kemény legyen. Lisztes forró vízben főzte ki édesanyám a kézimunkákat, így nevez ő mindennemű terítőt, és nála a terítő szent.

Vallja, mindent le kell teríteni, ami nem él és mozog.

A néma üveghal megúszta a tévé tetején, nem került rá terítő, csipkére téve figyelte a szobát. A szőnyeg mindig piros volt, mint szinte minden a kommunizmusban. Nem cseréltük le a lakásdekort évszakonként, és nem is hiányzott. Mindig meleg volt otthon, mosószappan- és üvegesre pergelt hagyma vagy szalmakrumpli szaga keveredett el a térben, az előszobában hideg neon fénycső világított, de azt csak akkor kapcsoltuk fel, ha egy vendég ment el éppen, nehogy ne találja meg a cipőjét, kabátját a félhomályban, ahol még félórát búcsúzkodtunk mindenkivel. Mi már jól ismertük ezt a félhomályt, becsukott szemmel tudtuk, hogy mit hol találunk az előszobában: édesapám által készített cipős polc, szigorúan leterítve, kis lerakó szekrény üveges vitrinrésszel, pamutrongyokból szőtt szőnyeg a földön.

Trom Kata szerint az előszoba az otthonunk és a külvilág közti „zsilipet” jelenti. Tér-lélek-tan című könyvében írja, az előszoba egyfajta tudati váltás helyszíne, szimbolikus értelemben elkülöníti azt, amit nem szeretnénk bevinni a lakásba (sáros gumicsizma, a külvilág kosza) és induláskor felkészít arra, hogy összerendezzük magunkat. Ha így gondolunk erre a térre, máris jobban figyelünk rá!

De leginkább a konyha pislogó, meleg fényei, szedett-vetett bútorai, édesanyám főztjének illatai idézik fel bennem az otthonérzést. Minden bútor a falhoz volt rendezve, sosem volt bútorgarnitúránk, talán pont ezért sem szeretem most sem a faltól falig szekrénysorokat. Mindig mi alkottuk meg másoktól kapott vagy olcsón beszerzett bútorokból a tereinket.

A kevés pénz kreatívabbá teszi az embert, saját otthonának berendezésekor is, és ez nem csekély feladat.

Gyerekkorból hozott illesztési mániám, a bútorok átrendezése ma is meghatározza az életemet, és ez jó! Kevésből otthonossá és használhatóvá tenni egy teret, amely az állandóan változó életünkhöz igazodik, igazi varázslat számomra.

Ma a férjemmel és négy gyerekemmel közös otthonunkban sokféle hangulatú tér van: skandináv letisztult, bohókás, elhanyagolt, maximalista, minimalista. Legalább hat féle világ találkozik itthon. De amiben megegyezünk, hogy szeretjük a természetes alapanyagokat (fából készült bútorok, kilimszőnyeg, jutaszőnyeg, tengerifű-lámpa, kilimpárna) növényeket, könyveket, vegyítjük a régit az újjal. Szeretjük a színfoltokat itthon, én főleg a földszíneket, a legkisebb lányom a virító rózsaszínt, az egymást kiegészítő színpárokat kombinálom, de néha a nagyon semleges színvilágra vágyom, a gyerekekről ez nem mondható el. Lásd a sok rózsaszínes-lilás csillámpónifejű sellőbarbielzát. Sok mindent elmond rólunk az otthonunk, nem véletlen egybeesés, hogy négy gyerekünk van, és eddig négyszer költöztünk el.

Hiszem, hogy egy szerethető, önazonos otthonban meginni a reggeli kávét vagy teát félegészség testi-lelki szempontból egyaránt.

Ne hanyagoljuk el a tereinket, ha kell, alakítsunk rajtuk, szabaduljunk meg felesleges tárgyaktól kulturált és környezetbarát módon, hasznosítsuk újra a régieket, ihletődjünk egymás erdélyi otthonából és a nagyvilágból!