Nekem az otthon. Ha kimondom, akkor egyből édesanyám jut eszembe, ahogy ülünk a szobám közepén a földön és Lakáskultúra magazinokat lapozgatunk. Ez egy külön program volt. Nézünk képeket? Nézünk. Édesanyám igazi lakberendezési rajongó, így valószínűleg innen származik az esztétikus terek iránti vonzalmam. Jópár banános láda volt tele s teli magazinokkal, amiből gyakran rajzoltam le tereket, próbáltam lemásolni alaprajzokat, titkon terveztem hogy nekem majd milyen lakásom lesz. És ha bárki megkérdezte az öt éves énemtől, hogy mi leszel ha nagy leszel, akkor gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy lakberendező.

Végül nem lettem, az élet más fele sodort, de hobbi szinten ma is szívesen fogyasztok ilyen tartalmat és próbálom átültetni ezeket az inspirációkat a saját lakásomba.

Nekem az otthon: a játékosság és a színek szabadsága.

Úgy tartják, a szín a külvilággal való kapcsolatteremtés egyik legfontosabb eszköze. Mindannyian emlékeket, élményeket, érzéseket társítunk a színekhez, és mindenkinek megvan a maga saját színkészlete. Ha nem vesszük körül magunkat bátor és lüktető árnyalatokkal, akkor nem tudunk erőre kapni, kreatívnak lenni, felpezsdülni. Például, a meleg és élénk színek fokozhatják a tér életerejét és lendületét, míg a nyugodtabb árnyalatok a pihentető és kényelmes környezetet teremthetnek. A szakértők szerint.

Persze a legelső falat mégis feketére festettem! Ezt követte egy karcos szürke…

Majd jött a sárga kanapé, mint egy napsugár, beözönlött a térbe, felderítve és melegítve az egész szobát. A többi szín már organikusan találta meg a helyét. Hiszem, hogy a személyes tárgyaink, színeink naponta megerősítenek.

„A terek értéket és értékrendszert fejeznek ki: nemcsak arról van szó, hogy egy tér vagy szoba hogyan néz ki, hanem hogy mi magunk milyen értékek szerint akarunk élni.” – Trom Kata

Az elmúlt 10 évben rengeteget gyűjtögettem: mindenhonnan. Bolhapiactól kezdve, barátokon, ismerősökön át a „kemence torkáig”. Kezdetben csak ötleteket, aztán képeket, majd különleges vagy elhanyagolt tárgyakat melyeket nem direkt kerestem, de megtaláltak amikor szembejöttek és tudtam hogy idővel meglesz a helye mindennek. A sok “visszafogott” kacat apránként összesimult, ami minden nap boldogsággal tölt el.

A nappai sarok átalakulása az évek során. Szentgyörgyi Kata szavaival élve: „Nem szeretem ha egy otthon gyorsan készen van. Ha látszik hogy a lakói minél előbb be akarták rendezni. Én a gyűjtögetés híve vagyok. Legyen minden, ami körül vesz jellemző ránk. Legyen érdekes és egyedi. Érezzem hogy ide való. Ezért időbe telik.”

Nekem az otthon: életszagú és eklektikus

Számomra a “bevállalós”, maximalista terek az igazán izgalmasak. A változatos felületek, gazdag színek és anyagok, meghökkentő megoldások egyvelege teszi a igazán élővé a helyiségeket. Amihez nincs fix recept vagy kötelező kritériumlista. Rizikósabb, de annál izgalmasabb vállalkozás!

Valószínű, hogy ezzel sokan nem értenek egyet, de a 25-30 évvel ezelőtti Lakáskultúra magazinoknak még volt színe és íze. Nem volt két egyforma lakás. Most úgy érzem, a sokszínűség és az egyedi stílusok néha háttérbe szorulnak az egységes megjelenésű, letisztultság oltárán. Pedig most sokkal több lehetőség, inspiráció áll a rendelkezésünkre.

Manapság, ha bekötött szemmel vásárolnék abban a bizonyos áruházban, a végeredmény úgy is összhangban lenne. Minden polcon, minden sarokban ugyanazok a minták és színek ismétlődnek, olyannyira, hogy néha nehezen lehet megkülönböztetni az egyes termékeket.

Ebből adódóan imádom az ócskapiacot, turkálókat! Aki már járt valaha bolhapiacon, az tudja, hogy egy séta a régi kacatok és kincsek között több mint egy sima bevásárlás. Ide általában úgy érkezünk, hogy nem keresünk semmit, mégis ráakadunk valamire. Üveghalra, dominóra, tányérokra. Igazi erdélyi maximalizmusra!

Szeretem a minőségi anyagokat és a színes, ízlésesen figyelemfelkeltő dolgokat.

Nekem az otthon: néha csapongó és rendetlen

Tudom, őrültségnek hangozhat, de szerintem vannak emberek, akik egyszerűen jók a rendrakásban, és vannak, akik nem. Én biztosan nem vagyok jó a rendszerből, de ha tervezésről vagy művészetről van szó, akkor nem lehet okom panaszra. A szívem mélyén alkotó ember vagyok, az alkotás rendkívül boldoggá tesz. Marie Kondonak valószínű beletörne a bicskája, ha nálam rendszerezne!

Nekem az otthon: néha lakásétterem

Megszállottan gyűjtöm a szakácskönyveket, amikor tehetem meg is főzöm a receptekből, ami érdekel. Így az étkező asztalom egyfajta központi hely lett, ami egy régi hűtőszekrény rácsból készült, majd megtöltöttem borosdugókkal. Csilla úgy fogalmazott az előző bejegyzésében, hogy a kevés pénz kreatívabbá tesz, ami nagyon igaz az én esetemben is.

Talán pont ebben látom a legnagyobb küldetésünket. Szeretnénk egy olyan felületet teremteni, ahol a különböző történetek otthonra találnak, egy fedél alá kerülnek a különböző erdélyi otthonok. Hiszen az otthon több, mint pusztán geometria. Élettel teli színek és formák sokasága, és ezek az egyedi részletek teszik őket igazán különlegessé.

Csilla rendkívül szépen, érzékeny és olvasmányosan ír, míg én inkább a képekben találom meg a kifejezési lehetőségeimet. Megpróbálom értelmezni és megmutatni azt a szépséget, amit néha nehéz szavakkal kifejezni.

Ne féljünk kinyitni az ajtót, és merjük megosztani az otthonunk különleges pillanatait, melyekből mindenki meríthet egy kis inspirációt és örömet. Itthon Erdélyben.