A bútoripari szaklapok világszervezetének (IAFP) elnöke, bútoripari szakújságíró, a saját szaklapját adja ki, a MagMob.ro-t, tavaly létrehozta a www.furniturefromromania.ro platformot is, bútoripari szakvásárokra jár a szélrózsa minden irányába. Zilahi Imre Marosvásárhelyen él családjával, én pedig nem ismerek még egy olyan szakembert, aki ennyire otthon lenne a bútorpiacon, mint ő.

Három dél-kelet ázsiai és két európai szakvásárt képvisel: egy Lengyelországban szervezett török faipari vásárt a magyar és román piacon, a magyarországi OtthonDesign szakvásárt itthon, vállalkozása a hivatalos európai képviselete a maláj és a Fülöp-szigeteki szakvásároknak, és ő intézi a jakartai vásár európai promoválását. Csak a tavaly hússzor utazott külföldre „bútor-ügyben”, a listán többek között New York, Toronto, Madrid, Belgrád, Köln, Dongguan, Kuala Lumpur, Manila, Brüsszel és Shanghai szerepel. Ő az a hazai bútoripari szaktekintély, aki nem csak a dizájn és az üzlet részét érti a bútoriparnak, hanem a gyártástechnológiai részét is. Volt hozzá pár kérdésem!

— Hány bútorgyártó vállalat van Romániában?

— Az a fontosabb, hogy hány olyan bútor-brandet lehet megszámolni, akikről el lehet mondani, hogy jelen vannak, gyártanak és értékesítenek Romániában. Egy átlagember több mint húszat nem tudna felsorolni, én is csak azért igen, mert ezzel foglalkozom. Úgy négy-öt ezer olyan bútorgyártó van, akik bevásárolnak alapanyagból, van megfelelő technológiájuk és munkásuk, és valahol Romániában bútort gyártanak, majd eladják. De hol vannak ők? – mert ugye elég nagy a különbség a húsz és az ötezer között. A legtöbb bútort Romániában exportra gyártják, a gyártók többségének pedig nincs saját kereskedelmi brandje. Nem fektet be marketingbe, ugyanis eddig megfelelt nekik a lohn gyártási rendszer (azaz a bérgyártás, a külföldi megrendelő szabványát készítik el, és amit gyártanak, nem saját szellemi termékük).

Ezért nem fektettek be se marketingbe, sem dizájnba, ezért nem lehet ezeket a cégeket látni a piacon.

A gyártás technikai tudást igényel, és ha valaki hozza a kész modellt, akkor egy mérnök könnyen ráérez arra, hogy milyen technikai munkára – felületkezelés stb – van szükség ahhoz, hogy az elvásárnak megfeleljen a bútor.

— Tehát a hazai piacon nincs dizájn?

— Ez most változni látszik. Műszaki tervezés van, de az a fajta formatervezés nincs, ami külföldön régóta az ipar szerves része – ilyenre csupán az utóbbi tíz évben kezd némi példa mutatkozni itthon. A dizájn-versenyek sokszor abba torkollnak, hogy azok akik formatervezést tanulnak az egyetemen nagyon keveset tudnak gyakorlati szempontból a felhasznált anyagokról. Ezért születnek fantazmagóriák, néhány gyártó el is készít egy-egy prototípust, de ezek sosem jutnak el a széria-gyártásig.

— Tehát van egy szakadék Romániában a dizájn és a szériagyártás között?

— Van, de nem csak ebben, hanem abban is, hogy eltűntek a nagy szériák világszinten. Mindenhol változik a bútoripar, mert az egyediségre törekszik minden vásárló, és ezért a gyártók igyekeznek a bútort úgy kínálni, hogy az valamilyen mértékig módosítható legyen. Vagy a kárpitot, vagy a méretet, vagy az alapanyagot, esetleg a felületkezelést változtatná meg az adott kliens, és a gyártók ebbe bele is mennek, mert nagyon lecsökkent a kereslet.

2024-ben az európai piac kereslete csökkent 30-40 százalékkal,

mert energetikai krízis van Európában, ezért az egyik legnagyobb piacnak számító Németországban például a magánszemélyek elodázzák a bútorvásárlást. Megvan rá a pénzük, de elgondolkodtak azon, hogy meg kell változtatniuk a módot, ahogyan az otthonaikat fűtik, és ez most előbbre való, mint a bútorcsere, pedig ott ötévente cseréltek kárpitos bútort, de akár mást is. A lecsökkent kereslet miatt azok a gyártók, akik lohn-rendszerben dolgoztak kereslet nélkül maradtak abban a pillanatban, amikor a külföldi disztribúciós cégek nem jöttek megrendeléssel. Most azok vannak előnyben, akik mégis befektettek saját termékbe az elmúlt években, vagyis saját piacelemzést, termékfejlesztést, dizájnt alakítottak ki, és a reklámba is fektettek. Illetve azok is jól jártak, akik nem csak az exportra támaszkodtak, hanem a belpicon is értékesítettek. Ilyen vállalat például a szászrégeni MobilaDalin, akik jól exportálnak, de számos boltjuk van itthon is. Azért jó a saját termék, mert akkor az árat is ők mondják meg.

— Mennyire szegmentált a piac itthon? Vannak egyfajta termékre szakosodott vállalkozások?

— Ez nem opció kérdése, mert az, aki matracot gyárt, az teljesen más technológiát igényel, tehát az csak matracot gyárthat azzal a technológiával.

— De aki fából gyártja a bútorait?

— Ott is van szegmentálás, mert aki korpuszbútorokat gyárt, például szekrényt, polcot, ott másfajta gépekre van szükség. Külön szegmens a székgyártás például, mert ott sajátos marógépek és présekre van szükség, másként kell a fát feldolgozni.

Sok olyan hazai cég van, akik azért szakosodtak, mert a világ legnagyobb bútorhálózatának, az Ikeának a beszállítói.

Romániában közel húsz ilyen vállalat van, a legnagyobb pl. a nagybányai Aramis. Biztonságos, de veszélyes is az Ikeának gyártani.

— Miért mondod, hogy veszélyes?

— Mert ha egyszer a svéd vállalat az árat megállapította, és arra kezet fogott a gyártóval, nem nagyon lehet változtatni ezen. Mi tudjuk, hogy Romániában a pénzügyi rendelkezések sokat változnak, de ez különösen nem hatja meg a svéd kereskedőházat. Így, ha nem jól alkuszol, a veszteségeket nem jól számolod ki, pénzügyileg nem optimalizálsz, akkor könnyen csődbe jut a vállalkozás. Ami előnyös, hogy amit az Ikea megígért, azt napra pontosan fizeti, van tehát egy cash-flow biztonság, amivel számolni lehet.

— Az alapanyagokat honnan szerzi be a hazai bútoripar?

— Sokan dolgoznak bükkfából és természetesen fenyőből Romániában, de nem ritka, aki tölgyet, kőrist, hársat vagy egzotikus import fát használ. Van négy nagy faforgácslap-gyár Romániában, ők a fakitermelő cégektől vásárolnak alapanyagot. Az alapanyagoknak mesterségesen magasan van az áruk jelenleg: a Romsilva, azaz az országos erdőgazdálkodási hivatal nem a piaci kínálat-kereslet mentén állapítja meg az árakat, ahogy ép ésszel elvárható volna.

A fenyő köbméterének normális európai ára 80-90 euró lenne, a Romsilva 130 euróért kínálja.

— Hogy lehetséges ez?

—Romániában óriási a kereslet a tűzifára, és sokszor a jó bútoralapanyag tűzifaként végzi, mert alapvető szükséglet a fűtés, tehát drágábban is megveszik. Ezért a bútorgyártó is drágán vásárolja az alapanyagot, így az exportált bútoron kevés a nyeresége vagy nem versenyképes az egyéb országokban gyártott bútorokkal szemben – ez hazai probléma.

— Romániában melyik a használtabb, népszerűbb alapanyag? A préseltlemez (MDF, PAL stb.) vagy a tömör fa?

— Egymás mellett létező piacokról beszélünk, nem közvetlen versenytársai egymásnak. Különböző technológiai folyamatokon keresztül születik a PAL vagy MDF-lemez, vagyis minden, ami préselt, ragasztott félkész termék. Van amit természetes formájában használnak, van amit egyfajta borítással látnak el. Régebb melamin felület volt, ma egy dekorpapír és rá lakkréteg is megteszi sokszor. Az MDF-et lehet nemesíteni furnérozás által is, de tovább is lehet gondolni, klasszikus példája az intarzia, de manapság hamarabb születik egy chevron pszeudo-intarzia (halszálkamintás), mint egy klasszikus virágos minta.

A tömörfát kifejezetten kérik exportra, például az A-kategóriás világos tölgyfa igen keresett Spanyolországban, de az angol piac is szívesen vásárol klasszikusan felületkezelt tömörfát. A belpiacon is van piaca a tömörfának, és van az olcsóbb faforgácslapnak is. Aki tömörfabútort gyárt, sokszor kombinálja az MDF-et a tömörfával, az ajtógyártók például HDF-et használnak ajtóhéj-anyagnak.

Nagy hiányosság, hogy Románia nem gyárt tartozékokat – bútorsíneket, kivetőpántot, vagyis szinte semmit, ami fémszerkezet egy bútorban.

Törökországból, Lengyelországból, Kínából, Olaszországból vagy Németországból, Tajvanból jönnek ezek, ezt nem fejlesztette ki a hazai iparág. A konyhabútor-ipar, a személyre szabott megrendelések okán sok jó minőségű tartozékot használ, mert igény van rá, ami természetes. Például mindenki azt szeretné, hogy fékezve záruljon a nagy konyafiók. Népszerű tartozék-vásárt Olaszországban rendeznek meg évente, mi minden évben jelen vagyunk a SICAM-on (Pordenone, Vicenza megye).

— A bútor-lerakatok, turkálók versenytársai a bútorgyártóknak? Elveszik a klienseket?

— Egyre hangsúlyosabb trend a használtbútor, mert nem ritka, hogy jó minőségű, jó állapotban lévő bútorok érkeznek, ráadásul alacsony áron, és igen, vesznek el klienseket. De hosszútávon nem okoz problémát, akár az autópiacon, a használt autók és az újak is jól megférnek egymás mellett. Nem hiszem, hogy sokan fognak használt matracot vásárolni maguknak. A használt konyhabútor korpusz viszont teljesen ésszerű döntés.

Ezzel együtt az upcycling és a recylcling is érvényes trend, azaz a „csináld magad” házilagos felújítások, egyes daraboknak új funkciót adni jó ötlet. Sokan azonban azt hiszik, hogy egy régi bútort úgy lehet megújítani, hogy lefestjük egy rikító színre, ez gyakran csak fotón mutat jól, könnyen mellé lehet ezzel lőni. A restaurálás egy mesterség, ezt meg kell tanulni, ismerni kell az anyagokat, amiket felhordtak a fára valamikor, meg kell nézni, milyen korból származik az adott bútor, mit kell levenni róla, és lehetőleg úgy, hogy a bútor ne sérüljön meg.

— Ezért jobb a tömörfa-bútor, mert azt lehet restaurálni?

— Igen, a PAL-t nem lehet, csak bezúzni, és újat alkotni.

Esetleg a HPL-fóliák jelenthetnek megoldást az MDF-bútornál, amely egy kompozit anyag, ezekkel egyenes régi felületeket be lehet vonni, de anyagilag nem éri meg, sokszor érdemesebb újba fektetni, mert legtöbbször a penész és a szélek letörése okozza az MDF-elemek vesztét.

— Érdemes lecserélni a bútort?

— A matracot egészségügyi okokból kell lecserélni például, hiszen öt-hét évig él egy matrac kellő életet, utána kiheverjük még a legmodernebbet is, és tele vannak élősködőkkel.

A bútornak követnie kell a lakók életstílusát. Nagyon megváltozott az életvitelünk: valamikor nagy súlyt elbíró komódra volt szükségünk, hogy a negyven kilós televíziót ráhelyezzük, ma nincs ilyen gond. Régebb nem volt szükség ennyi konnektorra sem, mint ma, amikor annyi mindent kell töltenünk. A home office is bevonult az otthonokba, tárolókra, íróasztalokra, többfunkciós bútorokra van szükség, amelyekből akár huncut ötleteket is lehet alkotni. A konyhában is technikai újítások vannak, legkésőbb húszévente szokás megújítani a konyhát.

Régebb a bútort befektetésként vásárolták, örökölni lehetett.

Ma amíg kicsi a gyerek, a bútor áldozati időszakban van, minden abúzust el kell viselnie, matricák, karcolások stb. Amikor felnő, már elegánsabb dolgokra vágyunk, tehát akkor azért kell lecserélni.

— Bútoripari szakvásárokra jársz mindenfelé a világban, hogy látod Romániát ezeken a vásárokon?

— Az elmúlt pár évben már korrekt dizájnnal képviselteti magát az ország, és az elmúlt időszakban egyes bútorgyártók is megtanulták, hogyan kell megjelenni egy ilyen vásáron. A kormány „de minimis” támogatást biztosít cégeknek: három éven belül maximum kétszázezer eurós támogatást kap egy gyártó, hogy bútoripari szakvásárokon vegyen részt. Szigorú szervezeti és pénzügyi kerete van, emiatt a Román Bútorgyártók Egyesülete többnyire ugyanazokra a vásárokra viszi a nemzeti pavilont: Milánóba, Kölnbe, New Yorkba, Londonba, és néha Dubaiba. Régebb Kijevben és Moszkvában is voltak, ez most nem aktuális. Több román klasszikus bútorgyártó exportőrt ez utóbbiak elmaradása elég érzékenyen érint, mert nagy volt termékeikre a kereslet az orosz és ukrán piacon, ilyen a marosvásárhelyi Mobex vagy a szilágysomlyói Simex.

— Miért érdemes szakvásárra mennie egy gyártónak?

— A szakvásár az a hely, ahol olyan vásárlókba botolhat bele a bútorexportőr, akikbe máshol nem, ezért is érdemes több tízezer eurót fektetni a szakvásárokon való megjelenésre.

A hazai piac fejlődni fog, mert fejlődik a közízlés, és egy új generáció jut pénzhez, hogy a saját lakását berendezze,

lejár majd ez a bugyuta trend, hogy mindenhova LED-fényeket teszünk

és porfogó dekor-léceket függesztünk a lakásokba. Az ipari stílus is lecsengőben van – látható hegesztések a fémtárgyakon, durván fűrészelt fa kombinálva fém-elemekkel, zsákvászon „kárpittal”. Látom, hogy egyre kifinomultabb a hazai vásárló, az erdélyi magyar is.

Egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a berendezésen kívül a világításra is,

négy-öt kellően elhelyezett fényforrással már be lehet rendezni egy lakást. Lehet, hogy japán-mód alig van valami a térben, de megfelelő fényekkel berendezettég-hatást lehet kelteni.

A tároló funkció, illetve az éjszakai és nappali funkció jó kombinálása is fontos, hogy a lakás esztétikus maradjon. Lecsengett megoldás az, hogy szörnyű nagy szekrényekkel megrakjuk a szobákat – a tárolást úgy kell megoldani, hogy ne legyen túlságosan szem előtt.

— Románia mennyire van lemaradva egy nyugat-európai térséghez képest lakberendezés tekintetében?

— Ott már lejárt az egyszerűsítési folyamat, de afelé tart Románia is. Mi is kezdjük felfedezni, hogy a kevesebb az jobb, ha nem is több, de jobb. A zaklatott eklektizmus is kezd lecsengeni, harmonikus lakásbelsőket szeretnénk már. Egyre többen folyamodnak itthon is belsőépítészhez, lakberendezőkhöz, ezért nem tesz rossz lóra az, aki lakberendező lesz, tájékozódik az iparágon belül, anyagokról, mit mivel lehet párosítani, kapcsolatokat gyűjt.

A trendek jönnek-mennek a bútoriparban is, viszont az olyan klasszikusnak számító darabok mint a Vitra által gyártott Eames-fotel, vagy akár a kedvenc fotelem, a svájci deSede DS-51 sosem mennek ki divatból. Ide sorolható már az Ikea klasszikusa is, a POÄNG fotelszék. Ne feledjük azonban, ezek csak tárgyak, eszközök a mindennapi jó közérzet megteremtésére — az igazán fontos dolgok máshol keresendők.